Rólunk

Kisalföld, 1998. május 4.

Agyagba zárt távoli világ

részlet
„A művészet mindig találkozás. Egy-egy alkotásban a sejt és a világegyetem, a pillanat és az örökkévalóság szembesülhet egymással. Ez tükröződik Lovas Katalin és Rácz Péter kerámiáiról is. A győri művész házaspár Ménfőcsanakon nyílt kiállítása azt bizonyítja: könnyedén átjárható az a génekben rejtező híd, amely évezredeket és átjárhatatlannak tűnő távolságokat köt össze. Rácz Péter holdezüst kerámiamozaikokból komponált csenddarabokat. Emberléptékkel mintázta meg a csillagot, s egy-egy parányi ablakot nyitott néma titkaikra. Makacsul szólongatja az időt, kérdéseket küld, majd a visszaérkező „hangokat” rögtön agyagba menti. Ebből a teremtő törekvésből egy különös világ született. Tárgyai néha a magyar paraszti kultúra, máskor a távoli etruszk vagy éppen a babilóniai kerámiaművészet alkotásait idézik. […]

Lovas Katalin is erről az álomországról mesél. Magányba zárt nőalakjaiból valami titokzatos méltóság árad. Érzéseikről, a lelkükben motoszkáló állapotról nem rezzenéstelen arcuk, hanem egy-egy gesztus, a vállukra terített vagy szédítő lendülettel testükre csavart ruhadarab árulkodik. A sejtelmes messzeségbe tekint mindegyikük, talán választ vár odafentről.”

CIMG2327   CIMG2324


Gülch Csaba

Kisalföld, június 17.

Bölcsesség fénykeretben

részlet
„Hamvas Béla szerint „az aranykor nem történeti korszak, hanem állapot és ezért minden időben jelen van; csak attól függ, hogy van-e valaki, aki megvalósítja.” Meggyőződésem: Lovas Katalin és Rácz Péter minden alkotásával erre törekszik. A győri művészházaspár tudja, hogy az embert ki kell emelni a megzavarodott világból, és visszahelyezni az aranykor rendjébe. Abba a „fénykeretbe”, amely nemcsak szép, hanem hasznos is. Az isteni harmóniába, ahol a kalitkák korlátain kívül és belül nem egyforma a szabadság. Mégis: a repülés végtelen ívét nem törheti újrarendezhető mozaikokká a szorítás ördögi béklyója. A rácsok mögül, a rácsok mögé egészen más levegő szökik, és mindenütt munkál a teremtő akarat csendje. A díszes kalitkák, a bábeli zűrzavar ezernyi arca egyre jobban erősítik a tényt: a börtön maga az ember. A lények köré csavarodott konvenciókkal, a közhelyek fojtó áligazságaival, a szabadságnak hitt állapot „előre egy, hátra kettő” lépéseivel. A Bábel, a Fekete özvegy, az Enigma és a Szabadság!? című alkotás

ok mind erről tanúskodnak. Az utóbbinál érthető teljességgel: szüntelen hazudunk önmagunknak. […]
Lovas Katalin és Rácz Péter sajátos kölcsönhatást teremtenek műveikkel, vagyis kerámiáikban összeölelkeznek a saját létébe zárt világ idősíkjai. A „volt” és a „lesz” különös harmóniában hintáztatja egymást. Egyikben a végtelen mozdulatlanság, másikban a csillagközi lét finom lüktetései.”

Gülch Csaba

CIMG3375 CIMG2454

Koktél, 2003. június

Lovas Katalin és Rácz Péter formaversei
Emberszabású kerámiák

részlet
„Lovas Katalin és Rácz Péter győri keramikus házaspár arra tette fel életét, hogy rohanó világunkban a pihenést, a kikapcsolódást (is) szolgáló otthonokban harmóniát, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot hozó tárgyakat tervezzenek, alkossanak. Lovas Katalin Som János, a fiatalon elhunyt rendkívül tehetséges győri keramikus tanítványaként ismerkedett meg e művészeti ág szakmai fogásaival, míg férje, Rácz Péter az építészetet cserélte fel a kerámiával. Házi „kiállításukon” a vitrinekben, de ezeken kívül a lakás szinte minden zugában egymás mellett sorakoznak apróbb-nagyobb alkotásaik: Lovas Katalin kézzel mintázott leplekbe, földig érő kabátokba burkolózó leegyszerűsített formájú női alakjai, amelyeknek karakterét, egyéniségét nem arcvonásaik, gesztusaik, hanem kizárólag olyan jelzés értékű külsőségek tükrözik, mint egy nagy karimájú kalap, az alakot körülpásztázó színes sál, stóla, szimmetrikus gombsorok, Rácz Péter színes-mázas stilizált madarai aprólékosan, műgonddal kimunkált kalitkái, amelyekből hol színes ma
dársereglet, hol a kalitka szűk keretén „túlnőtt” magányos sárkány tekint vissza a nézőre. Ezek a művek játékosak és komolyak egy időben – légies, finom formáik könnyedséget sugallnak ugyan, de lényegi tartalmukhoz csak úgy kerülhetünk közelebb, ha a látványon túl hajlandók vagyunk mélyebb mondanivalójukat is megkeresni, felfedezni.”

Almási Tibor, művészettörténészMosonmagyaróvár, 2008. szeptember 12.Volt alkalmam másutt is elmesélni a francia professzor esetét a vak koldussal, ám amikor – bő negyedszázad után a minap – megpillanthattam győri otthonukban a hajdani „fazekas lány”, Lovas Kati és társa, Rácz Péter kerámiáit, no gondoltam: ide aztán igazán illik ez a megindítóan szép és tanulságos történet. Mert kettejük művészetének lényege így sűríthető két szóba: ugyanazt – másképp!

Ettől olyan különlegesek az itt kiállított alkotások, melyek látleletei, vagy ha jobban tetszik: ujjlenyomatai a szorgalommal párosuló krerativitásuknak és fantáziájuknak. És akárcsak a történet végén, éppúgy ettől a MÁSKÉPP-től borsódzik bele szinte az ember bőre a látványba, gondolván: Te jó ég! Ilyen is van?

Igen kedves Hölgyeim és Uraim, ami most itt körülvesz bennünket, az bizony nem csalás, nem ámítás.
Hálás vagyok a jó sorsomnak, hogy eme értékes és gyönyörűséges tárlat megnyitása ürügyén kifecseghetek egynémely dolgot a művészházaspárról. Mindenekelőtt Katiról, aki tulajdonképpen visszatért a tett színhelyére, ha szabad így mondanom, hiszen első kiállításának épp a szigetközi tájék adott otthon: keze nyomát őrző fazekas tárgyai állták a kíváncsi tekinteteket a nyolcvanas évek elején Máriakálnokon (Máriáknak boldog névnapot!), Darnózselin…, de hadd ugorjak csöppet – időt nyervén – a közeli múltba…!

…Péterrel közösen mutatkoztak már be többek között Győrött, a ménfőcsanaki kastélyban is…, sikerük volt Füreden, Szegeden, Szombathelyen…, tavalyelőtt Hollandiában, tavaly pedig Kapolcson lettek kedvencek…, no nem mint vásározók, hanem kiállítók-ként… De vissza Katihoz, aki az érettségi után fazekassággal kezdte művészi pályáját…
Őrzök is abból a korból egy lovasgarast, a megnyitóm végén bárkinek megmutatom, ha kedve szottyan rá… Furdalt a kíváncsiság, hogy miért épp ezt a művészeti ágat választotta, s megtudtam: mindenképp a kezével akarta kifejezni magát, mondván nem a szavak embere ő.

Szerénységére vall ama megjegyzése, mely szerint nincs benne akkora tehetség, hogy a festészettel vagy a szobrászattal foglalkozzék. Ám jó ízléssel és remek ötletekkel megáldott, kézügyességet magának vallható ember lévén akart valamit kezdeni önmagával, még akkor is, ha nem jellemzője a precízség, inkább a nagyvonalúság.
De semmi gond, ezzel hisz ők ketten egyek: a precízséget az építésztechnikusként végzett Péter képviseli a családban. Ő a mai napig – ha bárhol ül, áll vagy halad – úgy nézi a világot, hogy lesi benne, mi függőleges, mi szögletes, ezért a letisztultabb formákat ő „követi” el, míg Kati inkább a burjánzó felületűeket.

Talán nem árulok el titkot vele: a művészeknek – és egyáltalán nem csak rájuk gondolok – nem igazán kedvezett a rendszerváltozás. Tíz éven kereztül az emberek örültek, ha biztosítani tudták a megélhetésüket. Most viszont már tapasztalható: egyre jobban megengedhetik maguknak, hogy a szívüknek tetsző dolgokat birtokolják. Igény volt az említett évtizedben is a szépre, de vásárlás helyett a – pedagógusok például – elkezdtek maguk is csinálni ezt-azt agyagból és egyebekből. Akiknek pedig a minimális kézügyesség se adatott meg, vásárolták a Távol-Keletről beáramló csicsás holmikat, amitől olyan élményük lett, hogy hazavisznek valami szépet. Mert akadnak azért ízlésesek is közöttük. No ezekkel a tucat-termékekkel volt nehéz versenyre kelniük a művészetből élőknek.

És milyen jó, hogy nem vették fel a kesztyűt, hogy nem akartak visszafelé fejlődni, és hamutartókat – sorolhatnám, még miket – gyártani eladásra, hanem kitartottak művészi hitvallásuk mellett azért, hogy galériaszintű alkotások születhessenek.
És születtek is! Ezekből hoztak ízelítőt a Lajta-parti városban élők és a környékbeli községekből idelátogatók gyönyörködteté-sére. A hagyományos, az ökörhúgyos-csapatásos mintázattal ellátott fazekas termékekhez semmi közük az itt láthatóknak, ezek inkább a korunkhoz illő kerámiák, dísztárgyak, semmint használati tárgyak.

Az itt most kitárulkozó művészházaspár nem másolni akar. Nem is tehetnék, hisz vérükben van a vágy: folytonosan újat létrehozni, alkotni, s a kezük alól kikerülő remekekkel önmagukat kifejezni.
Ennek köszönhetően látható itt a Bábel, a Szabadság kérdőjellel és felkiáltójellel, ahol a madárnak megadatik a szárnyalás, ám ugyanakkor rabságban él…

Láthatják a Hemingway emlékére született alkotást, aztán Jeanne D’Arc-ot, az „orleans-i szűzet”, elidőzhetnek a Gének játékánál is, és szemet vethetnek a Fekete özvegyre…
De tudják mit? Nem is rabolom az idejüket.
Nézelődjenek kedvükre az elgondolkodtató és szemet gyönyörködtető színes csodák, a vázák, tálak, kaspók, lámpák, virágok, figurák és faliképek közt, és jó, ha tudják:
Ezekből nincs két egyforma, hisz valamennyi manuálisan készült egy adott ihlet pillanatában.
És ha úgy érzik majd , hogy a látványt, az élményt nem tudják magukba fojtani, hát vigyék hírét, fecsegjék ki ismerőseiknek, hogy október harmadik napjáig mennyi kincset rejt a kultúra mosonmagyaróvári hajléka.Türelmüket megköszönve mindnyájunk nevében gratulálok Katinak és Péternek… és…
És ezennel…, a tárlatot megnyitom.

Érezzék jól magukat!

Hámor Vilmos

CIMG4119 CIMG8824

Minden vélemény számít!

  1. KEDVES KATI és KEDVES PÉTER! —évtizedes ismeretség és barátság amivel kötődöm Hozzátok.üzletemet a Kati munkáival indítottam útjára.sikerrel.Mindig jó volt Nálatok.Lepergő életem,elvesztett Férjem,nagy erőt kíván tőlem,hogy még szépnek lássam a világot.

    Akarom és szeretném ,hogy szép legyen még az életünk.–szerető öleléssel–Márta.